"Különös dolog a tanulás; minél tovább haladok, annál több olyan dolgot látok, aminek eddig a létezéséről sem tudtam." (Daniel Keyes)

Mikrotanítás #5 Földrajz óra

2017/12/18. - írta: Fedor Fanni

Ezen az órán 4 tanár közül csak az egyikük volt földrajz szakos, a többiek nyelv szakosok voltak. Az óra nagyszerűsége abban állt, hogy sikerült mindannyiuk szakját a földrajz órába integrálni. Még hozzá úgy, hogy a csoportot 4 részre bontották. Minden csoport egy országot jelölt. Az adott országot pedig az a tanár képviselte, aki azon a nyelvszakon tanult. Így volt egy Nagy-Brittania csoport, egy anglisztikás lánnyal, egy Németország csoport, germanisztikás vezetővel és Skandinávia, egy skandis lánnyal.

Ezen az órán a tanároknak bőven akadt dolga. Hiszen meglehetősen sok, váratlan fordulatot kellett megoldaniuk. Mint pl.:  a csoportfelosztásnál, amely úgy zajlott, hogy mindenki kapott egy QR kódott és azt beolvasva kellett a teremben elhelyezett fokhálózaton belül megtalálni az "országod" fővárosát. Itt adódott az elsó kis baki, miszerint túl sok ember került Finnország fővárosába, viszont ezt a helyzetet a tanárok gyorsan és rugalmasan megoldottáké s áthelyeztek néhány embert másik országba. Ezt követően a Dropbox nem akart működni. Ez a probléma is gyorsan megoldódott egy pendrive segítségével.

A csoportok feladata az volt, hogy a forrásokból ki kellett gyűjteni az információkat és Padletben egy jegyzetet készíteni. Ez rendkívül hasznos, hiszen láthattuk a többiek munkájának eredményét is. Könnyen szerkeszthető, átlátható felület. A saját tanításom során is szívesen alkalmaznám. Például egy brainstorming feladatra egy bizonyos téma felvezetéséhez.

Ezután egy mozaik módszerrel az országok emberei bemutatták egy másik országnak a saját országukat. Itt volt némi kavarodás, hiszen kétféle feladat forgott. Ez azt érzést keltette, hogy a tanárok sem uralják a helyzetét, vagy nincsenek tisztában a feladattal. 

Az értékeles egy Google Kérdőív segítségével zajlott. Emojikkal kellett az órára visszajelzést adni. Ezt a módszert rendkívül ötletesnek és kreatívnak tartom.

A sok nehézség ellenére egy jó órát sikerült összerakniuk, főleg, hogy nem földrajz szakos volt a csoport nagy része. 

 

Források a Padleten kívül:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeEpg03PCPCx8WKW8dr03obLZ_HdwcHhdsOHswL4ZWf0Cd7fg/viewform

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fedorfanni.blog.hu/api/trackback/id/tr4913510379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása