Sziasztok!
A címben olvasható Facebook Fakebook nem elütés, hanem egy Facebookhoz hasonlóképpen működő oldal. Azzal különbséggel, hogy Fakebookon már nem élő személyek profiljával találkozhatunk. Így történhet meg az, hogy szembejön velünk Petőfi vagy Ady, sőt Freddie Mercury profilja is. Az oldal ezen a linken érhető el: https://www.classtools.net/FB/home-page
A választásom tudatosan esett egy olyan videóra, amelyben az egyik szaktárgyammal találkozhatom. Magyartanárként volt bennem nem kevés kiváncsiság, hogy hogyan tudják a gyakorlatban is az IKT eszközöket az órán használni, alkalmazni. A film kitágította a perspektívámat abban, hogy mennyire sokszínűen lehet pl. a nyugatos költőket tanítani. Amelynek segítségével a diákok "megláthatják az adatok és versek mögött az embert is".
Az általam megtekintett filmben a diákok Fakebook oldalakat hoztak létre olyan nyugatos költőinknek, mint Ady Endre, Babits Mihály, vagy Kosztolányi Dezső, de a legnevesebb szerzőink mellett megjelentek a szeretett asszonyaik is, így találkozhatunk az oldalon Brüll Adéllal vagy Csinszkával is. A gyerekek egy projekt keretén belül dolgoztak, amely szintén nagyon tetszett nekem, Hiszen így sokkal több idejük van arra, hogy elmélyüljenek a témában, amelyet az is tovább erősít, hogy az információkat maguknak kellett összegyűjteni. Az információ összegyűjtését szintén jó feladatnak találom, hiszen ezáltal megtanulnak szűrni a releváns ill. nem releváns, esetleg hamis információk közül. A diákoknak a feladataik közé tartozott a projekt keretén belül, amelyben csoportban dolgoztak, hogy fenn is tartsák az oldalt, posztokat, bejegyzéseket, életeseményeket adjanak meg, képeket osszannak meg. Ami a filmbeől nem derült ki egyértelűen számomra, az az, hogy verseket posztoltak-e a "költők". Én a szerelmi szállak, konfliktusok helyett erre ösztönözném a diákjaimat. ( próbálnám, kétségtelen, hogy a szerelmi melodráma sokkal közelebb ál a kamaszok szívéhez, mint egy vers posztolása) A megismert módszert továbbgondolva összekötném a kreatív írás gyakorlatával. És egy feladatként különböző cikkek, kritikák, vélemények, versek megírását kérném tőlük. A megírt, majd kiposztolt írásokra a diákok kommentekben reflektálnának, ezzel is gyakorolva a véleménynyilvánítást.
Az általan megtekintett film minden kételyemet eloszlatta. A filmben az fogott meg a leginkább, hogy a Nyugat, mint témakör ily módon való feldolgozása nem a tanárnő ötlete, hanem a diákoké volt. A rövid interjúk alapján csak pozitív visszajelzés hangzott el. A megtekintett film segített nekem abban hogy egy valódi, a gyakorlatban is jól alkalmazhaztó módszerrel találkozzam. Úgy gondolom, hogy ennek a módszernek a kipróbálásában egyetlen akadály jelenthet meg, amely az infrastruktúra szintjén jelenkezhet, Hiszen ha az iskola nem rendelkezik megfelelő mennyiségő számítóggéppel, projektorral, internetelérhetőséggel, akkor sajnos a projekt nem megvalósítható.
Korábban nem ismertem a Fakebook oldalt, viszont a jövőben a saját óráimon is szívesen kipróbálnám, hiszen a csoportmunkát, az önálló kutatást, kreatívírást, reflektálás készsége mind fejleszhető vele. És ami még fontosabb a diákokhoz még közelebb hozhatók a nemzet oly nagyra tartott szerzői.